Rendezvény részletei

Rendezvény információk

  • Dátum:2018 September 27
  • Helyszín:Hunguest Hotel Millennium
  • Időtartam::10:00-14:00
  • Kategória: Jog, Közbeszerzés

Közbeszerzési konferenciasorozat 5+1 2018.

Budapest Hunguest Hotel Millennium Jog, Közbeszerzés

Közbeszerzési konferenciasorozat

5+1 alkalom!

Kedves Közbeszerző!

 

Nagy sikerű közbeszerzési konferenciasorozatunk 2018-ban is folytatódik.

Konferencia-sorozatunkat a közbeszerzést érintő változások, aktualitások és a tapasztalatok jegyében hirdetjük meg.

2018-ban a közbeszerzők életében a legjelentősebb pont az Elektronikus Közbeszerzési Rendszer (EKR) kötelező alkalmazása volt (2018. április 15-től). Néhány hónap telt el a kötelező használat óta, így gyakorlott előadóink is, mint, ahogy Önök, rendelkeznek tapasztalatokkal – legyen az jó, illetve rossz.

Célunk, hogy szakértőink által megismerjék az eddigi tapasztalatokat, tanácsokat kapjanak ahhoz, hogy a jövőben sikeres közbeszerzési eljárásokban vegyenek részt.

Emellett konferenciáinkon olyan témaköröket érintünk, melyek fontosak a közbeszerzés folyamatában. Így a bírálat, a szerződések, -és nem utolsó sorban – az ellenőrzések, illetve az ezekkel kapcsolatos gyakorlati tapasztalatok is.

Az előadásokon lehetőség nyílik a résztvevők részéről az előadóval történő kötetlen szakmai konzultációra, a felmerülő kérdések közös megvitatására is!

A részletes tematikát lentebb találja meg.

A konferenciasorozat 5+1 konferenciából áll, tehát, ha jelentkezik mind az 5 konferenciára, meghívjuk Önt a 6. térítésmentes, konferenciánkra.

Időpont Témakör megnevezése Előadó
2018.09.27. csütörtök Kötelező elektronikus közbeszerzés és közbeszerzési gyakorlat Támis Norbert – jogi szakokleveles felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó, oktató, beszerzési igazgató (MÁV-Start Zrt.)
2018.10.03. szerda Építési beruházások közbeszerzésének egyedi szabályai és a nemzeti eljárásrend Támis Norbert – jogi szakokleveles felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó, oktató, beszerzési igazgató (MÁV-Start Zrt.)
2018.10.11. csütörtök Bírálat Dr. Előházi Zsófia – felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó, közbeszerzési és jogi szakértő, ONMERIT Tanácsadó Kft.
2018.10.16. szerda Szerződések

A közbeszerzési szerződésekhez kapcsolódó aktuális jogalkalmazási kérdések és joggyakorlat

dr. Csepy Dorottya – versenyjogi szakjogász, közbeszerzési szakértő – Ecovis Hungary Legal

dr. Szabó Andrea – ügyvéd, bank- és tőkepiaci szakjogász, felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó – Ecovis Hungary Legal

2018.10.25.  Ellenőrzések Dr. Előházi Zsófia – felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó, közbeszerzési és jogi szakértő, ONMERIT Tanácsadó Kft.
+1 alkalom
 2018. 11.07. Eklektronikus közbeszerzési rendszer és gyakorlati használat, illetve tapasztalatok Dr. Molnár Margaréta – szakjogász, közbeszerzési szakértő, az Európai Unió EXEP szakértő Bizottságnak tagja 

RÉSZLETES TEMATIKA ITT TÖLTHETŐ LE:

Tematika – Közbeszerzési-konferenciasorozat-5+1

Részvételi díj:

  • A konferencia sorozatra (amennyiben 2018.09.27-ig befizeti a részvételi díjat): 124.500 Ft + ÁFA/ Fő (Bruttó: 158.115 Ft) 
  • Egy konferenciára történő jelentkezés esetén, amennyiben a konferencia előtt 1 héttel jelentkezik: 24.900 Ft + Áfa (Bruttó: 31.623 Ft)
  • A konferencia előtti jelentkezés esetén a részvételi díj:  26.900 Ft+Áfa/fő/konferencia (Bruttó: 34.163 Ft)

A részvételi díj magába foglalja:

  • A regisztrációkor átadott mappát, előadás anyagot, jegyzetet, tollat.
  • Érkezéskor bekészítve: kávé/tea, üdítő, ásványvíz, pogácsa
  • Délben: Kétfogásos ebéd és kávé, tea, üdítő, ásványvíz (vegetáriánus, gluténmentes étrend esetén, jelezzék jelentkezéskor ilyen irányú igényüket).

Konferenciáink minden résztvevőjének biztosítjuk az étkezést, nem kell külön igényelni!

Helyszín:

Hunguest Hotel Millennium*** 1089 Budapest, Üllői út 94-98.

Parkolásra vonatkozó információk:

A szálloda parkolója szabad hely függvényében 2500 Ft / nap áron vehető igénybe. Továbbá a szállodát övező utcákban 175 Ft / óradíj megfizetése mellett, a KRESZ szabályait figyelembe véve tudnak parkolni.

 

A változás jogát fenntartjuk!